![]() |
||||
Hivatalos bevételek |
||||
Éves, rendes állami támogatás a párt számára |
Évi 953,7 millió forint. |
Évi 833,2 millió forint. |
Évi 261,1 millió forint.
|
Évi 227,6 millió forint. |
Tagdíj |
Havi 200 forint, de lehet mentességet kapni.
|
Havi 300 forint, diákoknak és nyugdíjasoknak lehet kevesebb, de persze fölfelé is eltérhet ettől bárki. A 40 ezer fős tagság összesen évi 133 millió forint tagdíjat fizet be. |
Havi 200 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak havi 100 Ft.
A 2007-es beszámoló szerint a párt tagdíjbevétele azévben 10 709 000 forint volt. |
Havi 150 forint, de sokan mentességet kapnak (nyugdíjasok például már 50 forintért is tagok lehetnek). |
Hivatalos adományok |
Szocialista számítások szerint adományokból körülbelül az állami költségvetési támogatás egyharmadának megfelelő összeg folyik be. |
A Fidesz 92 millió forinthoz jutott magánszemélyektől, adomány formájában. Érdekesség, hogy ebből 10 millió forintot egyetlen befizetőtől kaptak. |
195 480 000 millió forint 2007-ben |
2006-ban |
Nem hivatalos bevételek |
||||
„Belső adó” |
A párt alapszabályában meghatározottan minden párton keresztüli pozíció esetén a nettó jövedelem 15 százalékát kell a pártnak befizetni. |
“Ughy adó”: A Fidesz által a különböző köztestületekbe delegált külsős bizottsági tagok, szakértők, az állami cégek vezetői és igazgatótanácsi tagjai jövedelmük 3 százalékát adják le. |
A helyi szervezetek működéséhez a helyi képviselők, és (ahol az SZDSZ „kormányon” van) a helyi cégekbe, felügyelő bizottságokba, stb. delegált tisztségviselők jövedelmük 10 százalékát fizetik be. (Egy budapesti belvárosi kerületben egy képviselő havi 70 ezer, egy külsős bizottsági tagság 33 ezer, egy FB-tagság pedig 20 ezer forintot jelent. Az ezekből beadott összegek sokszor éppen csak az irodák működtetésére, a telefon, közüzemi számlák kifizetésére elegendőek.) |
Hivatalos belső adó nincs, de „illik adni”. |
Korrupciós pénzek |
A párt felső vezetését ismerő forrás szerint a pénzek nyilvántartása meghatározó részben még mindig Puch László feladata. |
Különbség van azok között a képviselők között, akik már 2006 előtt is polgármesterek voltak, és akik még nem. Az előbbieknek szabad kezük van helyben, vagyis nem várják el tőlük, hogy a magukhoz becsatornázott forrásokból tovább adjanak a pártvezetés felé. |
Korrupciós pénzeket mindenki saját szakállára szerez, elsősorban az egyéni körzetekben, helyi testületekben. Erre minden forrás egybehangzó véleménye szerint semmilyen ráhatása vagy rálátása nincs a központi vezetésnek, tehát aki amit szerez, megtartja magának, legfeljebb a saját kampányát finanszírozza belőle. |
Forrásaink a legális bevételen túl még három+egy csoportba sorolták a befolyó pénzeket:
|
Hivatalos kiadások |
||||
Pártalkalmazottak száma |
A párt hivatalos tájékoztatása szerint a párt alkalmazásában körülbelül 60 fő áll, de ha a képviselők munkatársait is beleszámítjuk, valamint az önkéntes segítőket, akkor ez a szám már eléri a 200 főt. A fizetett alkalmazottak munkabérét a párt állja. |
A Fidesz Szentkirályi utcai központi székházában 16 főállású munkavállaló van. Ezen kívül a választókerületi irodákon dolgoznak még munkatársak a kerületi elnökök mellett. |
Az SZDSZ-nek 38 alkalmazottja van, megbízási szerződéssel pedig további 9 főt dolgoztatnak. A megbízásos jogviszonyban állók létszáma helyzettől függően változik, a 9 fő a maximum, ebben a megyei irodavezetők is benne vannak. A Gizella utcában dolgozók, és a 20 megyei szervező dolgoznak főállásban. A megyei szervezők nettó 100 ezer forintot kapnak, és költségtérítést (telefon, benzin), ezzel kb. 150 ezerre jön ki a havi jövedelmük. |
Az MDF-nek 38 alkalmazottja van, de azt nem árulták el, hogy bejelentett, vagy megbízásos jogviszonyban, és hány órában dolgoznak. |
Ingatlanokhoz kapcsolódó költségek |
Van olyan, ahol az MSZP kedvezményes áron bérli ingatlanját a baloldali vezetésű kerülettől. A legalább 100 n2-es házért kb. 40 ezer forintot fizetnek havonta, de hasonló konstrukciót jelzett egy dunántúli városi forrásunk is. |
Nem kaptunk adatot. |
A Központi Iroda rezsije (Budapest, Gizella utca) 65 630 000 forint, ebben benne van a bérleti díj, a víz-, gáz-, és fűtésszámlák, az irodaház őrzése, és egyéb hasonló költségek. Egy liberális forrásunk úgy becsülte, hogy az összes iroda éves fenntartása el is viszi a központi költségvetésből érkező 261 millió forintot.
|
Nem kaptunk adatot. |
Ingatlanvagyon mértéke (Vidéki, budapesti irodák száma, mérete, tulajdoni helyzete) |
Az MSZP a 176 választókerület mintegy egyharmadában rendelkezik ingatlannal. |
A párt országos szinten 26 saját ingatlannal rendelkezik, ezen kívül 73 önkormányzati fenntartású épületben van irodájuk – ezeket jellemző módon minden, a helyi közgyűlésben mandátummal rendelkező pártnak kedvezményesen juttatja az adott helyhatóság. 22 helyiséget cégtől, 5-öt magánszemélytől bérelnek, és van még 7 úgynevezett képviselői irodájuk is, melyeket az EP-képviselők tartanak fent. |
Az SZDSZ tulajdonában 3 irodahelyiség található, megyeszékhelyeken és a budapesti kerületekben 36 irodát bérelnek, de folyamatban van az irodák megvásárlása hitelből. |
A párttól a következő választ kaptuk: |
Hitelek után fizetett kamatok költsége |
Feldolgozás alatt. |
Van hitelük, amit 2010-ig negyedévente törlesztenek, de ennek összegéről nem kaptunk adatot. |
A párt hitelének összege 5,5 millió forint (két autóra), valamint kb. 317 000 000 forint hitelből vásárolnak meg irodákat. E hitelek lehívása még folyamatban van, ezért pontos összeget mondani egyelőre senki nem tudott |
Nem kaptunk adatot. |
Lehetséges barterek |
||||
Pártrendezvények költségei (helyszínek, lebonyolításának, vendéglátás) |
Feldolgozás alatt. |
Különösen a nagy és költséges rendezvények esetében fordul elő, hogy egy-egy, a párttal jó kapcsolatot ápoló cég „besegít”. Ennek technikájáról egy a 2006-os kampányt belülről végigkísérő forrásunk így mesélt: „Ha mondjuk, van egy nagy rendezvény egy sportcsarnokban, akkor a létesítmény vezetése utána kiállít egy számlát a Fidesz részére X millió forintról, majd néhány nap múlva egy másikat a cégnek, jóval nagyobb összegről. Az a cég, amelyik ezen a számlán szerepel, az igazi finanszírozó.” |
Egy országjárás autókkal, kiszállásokkal kb. 8-10 millió forint.
|
Feldolgozás alatt. |
Külföldi utak finanszírozása |
Egy, a budapesti pártközpontban dolgozó forrás szerint meglepő, hogy mennyire „szedd magad alapon” mennek a dolgok. Egy külföldi úthoz például a nagykövetségen keresztül szerzett szállást a követségi rezidencián, így finanszírozva a párt tanulmányútját állami forrásból. |
Feldolgozás alatt. |
A német liberális párt alapítványa rendszeresen finanszíroz a párt vezetői, és az Új Generáció (a párt ifjúsági szervezete) tagjai számára külföldi utakat konferenciákra. A külföldi alapítványok közül az Európai Liberális Demokrata Párt (ELDR) és a Friedrich Neumann Alapítvány (FNA) a szokta támogatni a párt rendezvényeit. |
Feldolgozás alatt. |
Gépjárműpark |
Saját autóflottájuk nincs, de a saját autóval dolgozó alkalmazottaknak elszámolják a benzinpénzt. |
Feldolgozás alatt. |
Főleg a parlament által biztosított autókat használják. |
Feldolgozás alatt. |
Mobilköltségek |
Pannon és Vodafone flotta. Fizetett céges mobilt csak kevesen kapnak, de a párttagok csatlakozhatnak a flottához, így kedvezményesen telefonálhatnak.
|
Flotta. |
T-Mobile flotta |
Feldolgozás alatt. |
Kampányaktivisták (fizetettek/önkéntesek) |
Feldolgozás alatt. |
Egy megyei jogú város Fideszes polgármestere szerint 200-300 embert tud mozgósítani helyben. Ezek az emberek ráadásul nem pénzért dolgoznak, az önkormányzat részéről kapnak “kitüntetett figyelmet” ügyeik intézésében. A 40 ezres tagság nagy része szintén hadra fogható aktivistaként is. |
Az aktivistáknak fizetnek a kopogtatócédula-gyűjtésért. |
Az MDF hivatalos válasza szerint választókerületenként 10-100 aktivistájuk van, akik ingyen dolgoznak. Egy forrás szerint azonban főként egyetemistákat foglalkoztatnak, akik nettó 5-700 forintért gyűjtik a kopogtatócédulákat. |
Kampány esetén hogyan osztoznak a helyi kampány költségein (központi támogatás és/vagy helyi forrásgyűjtés) |
Ez az MSZP-ben viszonylag központosított. A helyi kerületek országos kampány idején szinte mindent a központból kapnak természetben (plakátok, szórólapok, direkt levelek, telefon). Az MSZP kiválasztja a számára fontos kerületeket, amelyekre kiemelt figyelmet fordít. |
A központi büdzséből csak a központi kampányra költenek, helyben mindenkinek magának kell előteremtenie a költségeket, utóbbi azonban egy ismert, beágyazott polgármester esetében elérheti a 20-30 millió forintot is egy választási kampányban. |
A párt központi büdzséjéből szinte mindent az országos kampányra költenek, a helyi kampányokat a megyei szervezetek intézik saját forrásból, „mindenki amit tud” alapon. A 2006-os választásokon központi büdzséből ment egy igényes kialakítású, 8 oldalas színes kiadvány, amit 100-150 ezer példányban nyomtak ki.
|
3 jelölt 300-350 ezer forintot kapott a pártkasszából a XI.kerületben, fejenként a kerületi választásra tehát alig 100-120 ezer, az önkormányzatira 170 ezer forint jutott. A többi nagyvállalkozók és kisebb helyi szervezetek segítsége volt (pl. kerületi újság engedménye a hirdetésre), plusz baráti szívességek. |
Frakció |
||||
Bevételek |
Az Állami Számvevőszéknél, valamint az MSZP honalpján található pénzügyi mérlegben kitöltetlenül hagyták azt a sort, amely a frakció támogatására vonatkozik. |
Evi 300 millió forint.
|
A párttól pontos adatot nem kaptunk, az Országgyűlés Gazdasági Hivatalától várjuk a választ. |
Évi kb. 7 millió forint. |
Kiadások |
Feldolgozás alatt. |
176 választókerületi elnök négyötöde országgyűlési képviselő is, így az ő esetükben egy titkár fizetését havi bruttó 130 ezer forintig a parlament állja. A nettó összeg így persze elég alacsony, ezért gyakori, hogy a jövedelmet költségtérítéssel egészítik ki. Más esetekben a pártmunkásokat önkormányzatok foglalkoztatják, például polgármesteri titkárként, szakértőként. |
A 19 frakciótag után 19 köztisztviselői besorolású munkatársat fizetnek a parlamenti állami támogatásból. Több főállású alkalmazottat parlamenti szakértőként foglalkoztatnak a frakció keretéből. |
Feldolgozás alatt. |
Pártalapítvány |
Táncsics Miklós Alapítvány |
Polgári Magyarországért Alapítvány |
Szabó Miklós Alapítvány |
Antall József Alapítvány |
Bevétel |
2004-ben 418 millió forint állami támogatást kapott. |
Évi 465,5 millió forintot kap az állami büdzséből.
|
2004-ben 100 millió forint állami támogatást kapott.
|
2004-ben 107 millió forint állami támogatást kapott. |