Pártaudit

MDF

Milliókba került Dávid Ibolyának a szakítás

Mindenki számára nyílt titok, hogy a pártok nem jönnek ki az államtól kapott összegekből, mégsem változik évek óta semmi. Az MDF, mint a legkisebb parlamenti párt is majdnem 1 milliárd forinttal lépte túl a 2006-os legális választási kereteket. De vajon honnan, és milyen összegekre tesz szert a Fórum? Honnan származnak az MDF bevételei?

„Illik visszaadni valamennyit”

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) a többi párthoz hasonlóan a megszerzett mandátumok arányában részesül állami támogatásból. A 2008-as évre ez 227,6 millió forintot jelentett, ezen felül a frakció – amíg létezett – havonta 7 millió forintos költségtámogatást kapott az Országgyűléstől, a frakció tagjainak pedig fejenként 330 ezer forintot fizetett havonta az alkalmazotti gárda fenntartására. Forrásaink a legális bevételen túl még három+egy csoportba sorolták a befolyó pénzeket:

• „nylon zacskóban kapott támogatás”
• a párt alapítványának „adakoznak” a támogatók
• bizonyos cégek költségátvállalással támogatják a pártot
• amíg jó viszonyt ápoltak a Tisztelet Társaságával1 (szépkorúak érdekeit képviselő szervezet, ügyvivője: Schmuck Andor), a szervezet több százmillió forinttal támogatta az MDF-et (A 2006-os kampányban a direkt levelek kipostázását például átvállalták. Forrásunk évi 350-400 millió forintnyi segítséget emlegetett.)

A legális források közé sorolható a tagdíjakból és a képviselőktől származó bevétel is, ám ennek mértéke elenyésző. Mivel a pártnak nincs pontos nyilvántartása a tagok számáról, így becsülni is nehéz, mennyi folyhatott be 2008-ban az MDF kasszájába, de mint megtudtuk: a havi 150 forintos tagdíj fizetése alól ilyen-olyan okokra hivatkozva sokan mentességet kapnak (nyugdíjasok például már 50 forintért is tagok lehetnek). A párt 2006-os pénzügyi beszámolója szerint 5 488 000 forint gyűlt össze.

A pártban hivatalosan nincs „belső adó”, ugyanakkor a párton keresztül megszerzett posztért cserébe „illik” visszaadni. Egy önkormányzati képviselő 2500-3000 forinttal száll be a helyi szervezet költségeibe, a parlamenti képviselők pedig „szokásjog” alapján járulnak hozzá a kiadásokhoz. Az MDF három évvel ezelőtti beszámolójában feltüntetett lista szerint Pettkó András 1,6 millió forinttal, az azóta kilépett Dr. Csáky Andás 1,25 millió forinttal, Hock Zoltán, Almássy Kornél, Herényi Károly 2-2, Lasztovicza Gábor és Boross Péter pedig 1-1 millió forinttal támogatták pártjukat. A legnagylelkűbbnek Katona Kálmán bizonyult, ő 10 millió forintot utalt a fórumnak. A komolyabb projektek, például a kampány fedezetéről forrásunk megjegyezte: nem véletlenül kerül 3 milliárd forintba egy kilométer autópálya megépítése, majd hozzátette: mindenki ismeri „nemzeti vagyonosokat”.

„Még egy kis türelmét kérjük”

A legálisan befolyó összegekből a működési költségekhez kapcsolódó számlákat talán épp ki tudja egyenlíteni a párt. Pontos összegek nem ismertek, pedig Dávid Ibolya elnök asszony titkárságán többször is kértük ezen adatok kiszolgáltatását (épületek száma, foglalkoztatottak száma, azok fizetése, stb.). Az első – és egyetlen – hivatalos válasz szerint 38-an dolgoznak a Fórumnak, de hogy ők bejelentett, vagy megbízásos jogviszonyban tevékenykednek-e, arra a mai napig nem kaptunk választ.

Az egyik kerületi működést jól ismerő forrásunk úgy tudja, hogy az egységek „önellátók”, tehát maguknak kell megteremteniük a működéshez szükséges feltételeket. Ilyen például a négy órában, feketén foglalkoztatott titkárnő is, akinek a fizetését a helyi szervezetben dolgozók „dobják össze”, de a koszorúkat, vagy a kisebb helyi rendezvények költségeit is nekik kell állniuk (az egyik legnagyobb szervezet munkatársa szerint 100-150 ezer forint gyűlik így össze havonta). A rezsin, az ingatlan bérleti díján, a szakértői díjakon és a szolgáltatásokon – könyvelés, honlapszerkesztés és -karbantartás, grafikai tervezések, stb. – túl a kampányidőszakban a reklámokra is kell a pártnak gondolnia, ám erre a központi büdzséből nem igen futja. A XI. kerületben például a 2006-os országgyűlési választásokra a három jelölt fejenként 100-100 ezer forintot kapott, az önkormányzatira pedig 170 ezret. Mindez a kerületi lap és a televízió hirdetési költségeit elnézve igen szerénynek mondható, hiszen még a jókora kedvezmény ellenére is 80 ezer forintba került a kerületi lapnál egy negyed oldalas hirdetés. Forrásunk számítása szerint a három évvel ezelőtti országos kampány 1,2 milliárd forintba került a pártnak, noha a párt a beszámolójában az „összes kiadás” rovatban csak 700 millió forintot tüntetett fel, és ebben már a működési költségek és az eszközbeszerzés is benne vannak.

„A pénzt nem érdek nélkül adják”

Információink szerint egy kerületi kampány legalább 15 millió forintot emészt fel: egy hónapra például egy óriásplakát bérleti díja 176 ezer forintba, a giga poszter 1 millió forintba került. Annak ellenére, hogy számtalan „baráti szívességet” kap a párt a kampány során – ismerős fia készíti ingyen a grafikai munkát, a kerület saját médiacége ingyenesen biztosít felületeket, stb. –, jócskán túllépik a fejenkénti 1 milliós keretet a jelöltek. Ahhoz, hogy minimálisra csökkentsék a látható kiadásokat, a politikusok készek további állami forráshoz nyúlni. Ilyen például a Parlament postázója, ahonnan számtalan direkt levet szórtak szét, de akad olyan képviselő is, aki megrendel egy szolgáltatást, majd a végén nem fizet érte. Mivel a megbízásról nincs semmiféle dokumentáció, a szolgáltatást végző cég nem tudja behajtani jogos követelését. A szórólapok terítését egyetemisták, vagy „rutinos” szórólapozók végzik, akik feketén 5-700 forintért dolgoznak. A kopogtatócédulák begyűjtéséért hozzájuk hasonló „önkéntesek” felelősek, de volt kerület, ahol a postástól vettek 500 forint/darabos áron cédulákat. Információink szerint egy külvárosi kerületben a jelölt a hivatalos nyomdától utánrendelés címén 5 ezer darabot kért (mondván elfogyott, megrongálódtak, stb.), helyette viszont 50 ezer üres kopogtatócetlit kapott. S hogy kik hozzák a döntéseket, kin keresztül és kihez folynak be az összegek?

„A pártpénztárnokok bizalmi alapon válnak azzá”

Az egyik politikussal folytatott háttérbeszélgetésből az derült ki, hogy 2005 óta a Political Capital, és annak vezetősége hozza a pártot érintő kampány-döntéseket. Forrásunk állítása szerint a havi milliós tanulmányok megrendelésén túl a pénzek szétosztásáért is ők felelnek. Somogyi Zoltán, a Political Capital (PC) igazgatója a párttal kapcsolatos viszonyáról elmondta: az MDF kampányáról az MDF tudna elszámolni.

– Mi hosszú évek óta adunk elemzéseket, háttéranyagokat, tanácsokat a pártnak, de ennél többet nem csinálunk a kampányban. A marketingtervezés és megvalósítás nem a mi feladatunk – jegyezte meg, majd hozzátette: a pontos finanszírozásról szívesen ad tájékoztatást, de előbb a fórum beleegyezését, illetve a pénzügyi osztályét kéri. – Ne gondoljon hatalmas összegekre – fűzte hozzá Somogyi.

Az országgyűlési képviselők az esetek többségében nem igen tudják, hogy honnan származik a pénz, az anyagiakkal a párt vezetősége (Dávid Ibolya, Herényi Károly) és a pártpénztárnok foglalkoznak. A „segítők” gyakran közvetlenül az elnök asszonyhoz fordulnak, de ha megbízható a pénztárnok (tehát a párt számára elküldött összeg maradéktalanul megérkezik, ami MDF-s forrásaink szerint a szocialistáknál például komoly gondot okoz), akkor rajta keresztül mennek az üzletek. A pénzeket az elnök tárolja egy széfben, de volt rá precedens, hogy több tízmillió forint „pihent” a közvetítő otthonában. „A kockás füzet vezetése végzetes hiba volna” – mondta forrásunk utalva arra, hogy az ügyletekre sehol, semmilyen nyom nem utal, a befolyó összegekről és azok küldőiről nem vezetnek listát. Mivel 1990 óta rengeteg – forrásunk megfogalmazása szerint – „baráti cég” megmaradt, évekre visszanyúló kapcsolatokról van szó, ezért nincs is szükség nyilvántartásra. Belső, „saját, külön” kasszáról nincs tudomásunk.

A párt a Tisztelet Társaságával való szakítással százmillióktól esett el, kérdéses, hogy miből futja nekik az Európa Parlamenti választási kampányra. Országszerte úton-útfélen Dávid Ibolya elnök asszony és két jelöltje mosolyog le ránk az óriásplakátokról. S hogy mindez mennyibe kerül az adófizetőknek, és honnan szereztek a hirdetési kiadásokra fedezetet, talán soha nem tudjuk meg.