kepmutatas.hu Összefogás az átláthatóbb kampányfinanszírozásért

Hírek



Félő, hogy a kormány megkerüli a kampányfinanszírozás rendbetételére vonatkozó kezdeményezést

2013. 11. 30.

A Fidesz politikusainak nyilatkozataiból az derül ki, hogy a kormánypártban félreértelmezték a kedden nyilvánosságra hozott, a kamupártok ellenőrizetlen közpénzhez jutásának megakadályozását célzó javaslatunkat.

A Political Capital és a Transparency International közleménye:

A Fidesz politikusainak nyilatkozataiból az derül ki, hogy a kormánypártban félreértelmezték a kedden nyilvánosságra hozott, a kamupártok ellenőrizetlen közpénzhez jutásának megakadályozását célzó javaslatunkat.

A kormánypárti nyilatkozatok és a beharangozott törvénymódosítás bár a kezdeményezésünkre hivatkoznak, az abban foglalt problémák egyikéhez sincs közük, így nem is oldják meg azokat. Egyidejűleg olyan intézkedésekhez használják kezdeményezésünket hivatkozási alapként, amelyek nem tőlünk származnak.

 

A tényleges probléma továbbra is az, hogy:

•          Míg az egyéni képviselőjelölteknek kincstári kártyán utalják majd át az egymillió forintos állami kampánytámogatást, az országos listát állító pártok készpénzben kapják a központi támogatást. Ennek összege, egyéni jelöltjeik számától függően, minimum  149,25 millió forint, ami  597 millió forintra tornázható fel.

•          Míg a törvény az egyéni képviselőjelöltek kampányköltéseinek elszámolását részletesen szabályozza, a jóval több pénzhez jutó pártokat nem kötelezi kampányköltéseik tételes bevallására.

•          A pártok semmit nem kockáztatnak. Míg az egyéni képviselőjelölteknek vissza kell fizetniük az állami kampánytámogatást, ha a voksok két százalékát sem szerzik meg, addig a pártok több százmillió forintos támogatása akkor sem vész el, ha egyetlen szavazat sem érkezik a listájukra.

 

A tényleges megoldás továbbra is az, hogy:

A törvényt úgy kell módosítani, hogy a pártoknak ugyanolyan szigorúan kelljen elszámolniuk a nekik fizetett közpénzekkel, mint az egyéni képviselőjelölteknek a kincstártól kapott kampánytámogatással. Ezért a törvénynek rendelkeznie kell arról, hogy

•          a pártok kincstári kártyán kapják meg a központi kampánytámogatást;

•          a pártok az egyéni képviselőjelöltekhez hasonlóan, csak a kincstári kártyán költhessék el az állami kampánytámogatást;

•          a pártok az egyéni képviselőjelöltek kampányköltéseire vonatkozó szigorral számoljanak el kampányköltéseikről;

•          a pártok, ha a választáson nem szerzik meg a szavazatok legalább egy százalékát, a teljes központi kampánytámogatást legyenek kötelesek visszafizetni (a minimálisan szükséges szavazatarányt az egyéni jelöltek esetében is 1%-ra kell leszállítani).

Továbbra is bízunk benne, hogy a törvényalkotó a tényleges problémára talál megoldást a törvénymódosítás során.

 

További információért keressék László Róbertet, a PC választási szakértőjét:laszlo@politicalcapital.hu, +36 20 771 8717, vagy Ligeti Miklóst, a TI jogi igazgatóját:miklos.ligeti@transparency.hu, +36 70 396 8475

Szólj hozzá

You must be logged in to post a comment.