
Dübörög a kampány: óriásplakát-erdő borítja a városokat, falvakat, lépten-nyomon televíziós reklámba vagy szórólapba botlik az ember, a pártok állítják: a törvényeket betartva, 386 millió forintból kampányolnak
A Transparency International-lal és a Freedom House Magyarországgal karöltve faggatta a Bors, a Hírszerző, az Fn.hu, a Figyelő, az Origo, a Kreatív, az m1 és a Pannonlapok Társasága a pártokat, mennyiből kampányolnak. Bár a szakértők szerint kizárt, hogy betartanák a pártok a törvényben előírt 386 millió forintos határt, a politikai tömörülések állítják: kijönnek az összegből. A Fidesz és az MSZP mindössze pár mondatos választ küldött kérdéseinkre:
- A Fidesz ahogy eddig mindig, idén is a törvényeknek megfelelően el fog számolni kampányköltéseivel. A kampányra fordított összegek természetesen a törvényben foglalt limiten belül maradnak.
A Fidesz az olcsó és rövid kampány híve - olvasható a legnagyobb ellenzéki párt sajtófőnökének válasza. Hiába kérdezett vissza a Bors a konkrétumokra, válaszra sem méltatta azt.
A szocialisták pontos összeget nem tudtak mondani, csak annyit, hogy a párt „minden kampánya maradéktalanul megfelelt minden vonatkozó hatályos törvényi előírásnak”. Az LMP március végéig 9,3 millió forintot költött, összesen 80 millió forinttal számolnak. Az
MDF eddig 90 milliót fordított reklámra (a Fórum állítása szerint 10 millió forintot kaptak megyei szervezetektől). - Az MDF tiszta kezű párt, támadta az elmúlt évek korrupcióit, törvénytelenségeit. Így sok pénze nincs is nagy kampányrendezvényre - indokolták az alacsony összeget.
A Vona Gábor vezette Jobbik viszont nem árulta el, miből telik kampányra és hogy mennyit költöttek eddig.
(Forrás: borsonline.hu)
Kérem, várjon ...
Kérem, várjon ...