Megyei körkép - Mennyit költenek a pártok a kampányra? - kérdeztük ismét a pártoktól, amiként tettük ezt tavaly tavasszal az európai parlamenti választások kapcsán. Konkrét választ ezúttal sem kaptunk mindenhonnan.
Lapcsoportunk, a Pannon Lapok Társasága az alábbi kérdést tette fel a pártoknak:
1. Mennyi pénzt költött (Veszprém megyében) az önök pártja eddig a kampányra és összesen mennyit tervez?
2. Milyen arányban kell a megyei szervezetnek, illetve a választókerületnek hozzájárulnia a pártközpont kampánykiadásaihoz?
3. A kampány melyik formáját alkalmazzák a leggyakrabban? (Lakossági fórumok, óriásplakátok vagy médiahirdetések?)
4. Mi lesz a legnagyobb célközönséget megmozgató, illetve legköltségesebb programjuk?
5. Miként tudják számon tartani, hogy egy-egy jelöltre mennyit költöttek?
6. Beleférnek-e a fejenkénti egymillió forintos összeg- határba?
Fidesz
A Fidesznél azt javasolták, forduljunk az országos központhoz, végül Havasi Bertalan sajtófőnöktől az alábbi választ kaptuk: - A Fidesz, ahogy eddig mindig, idén is a törvényeknek megfelelően el fog számolni kampányköltéseivel. A kampányra fordított összegek természetesen a törvényben foglalt limiten belül maradnak. A Fidesz az olcsó és rövid kampány híve.
Jobbik
A Jobbik nevében Ferenczi Gábor, a párt megyei elnöke válaszolt. Leírta, a megyében - akárcsak országosan - a többi párthoz képest elenyésző költségvetéssel végzik kampányukat. Kerületenként legfeljebb 2-300 ezer forintot tudnak az egész kampány alatt erre a célra fordítani - tagdíjakból, szimpatizánsaik, támogatóik felajánlásából.
Maguk fizetik kerületenként a kampány java részét, a központ háttéranyagokkal, központi rendezvényekkel, előadókkal, két széria szórólappal, matricákkal, csíkplakátokkal, kerületenként egy-két óriásplakáttal, a kampány hajrájában néhány tv-spottal, rádiós hirdetéssel járul hozzá.
Minden településre igyekeznek eljutni lakossági fórumok, rendezvények, megemlékezések formájában. A legerősebbek az interneten, ez nem jelent lényegében semmilyen kiadást. A megyében öt kerület saját választókerületi újságot is kiad, nagyon költséghatékony módon, lényegében csak az újságpapírt és a nyomás költségét kell fizetniük, a nyomda nem vállalkozóként, hanem támogatóként dolgozik a pártnak. Kiadványaink terjesztését szintén maguk végzik.
Vona Gábort várják a Veszprém Arénába március 20-án 19.00-kor. A helyszín bérleti díjának kétharmadát néhány támogató fizeti. Másnap, 21-én a III. Nemzeti Összefogás Napja elnevezésű családi rendezvényt tartják a Somlón, ahol a fellépő zenekartól kezdve a helyszínen át a programokig mindent felajánlásból biztosítanak, a bevételt pedig jótékony célra fordítják. Minden kerületben helyi kampányzárót tartanak.
Kampánynaplóikban minden kiadást rögzítenek, minden kiadásról számlát kérnek, meg sem közelítik a jelöltenkénti egymilliós összeghatárt, a legtöbb kerületben még a 300 ezer forintot sem.
LMP
A Lehet Más a Politika (LMP) nevében Zelenák Adrián, a 6. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje válaszolt. Megtudtuk tőle, az LMP kampánykiadásainak legfrissebb állapota megtalálható a párt honlapján lévő kampányszámlán. Ezt nagyon lényeges pontnak tartják, azt gondolják, a választás tisztaságát a kampányfinanszírozásnál kell elkezdeni. Sajnálják, hogy egyik párt sem csatlakozott a jó példához, s az erre vonatkozó jogszabályjavaslatukat sem fogadták el. Az LMP ezek alapján eddig 9 306 516 forintot költött. Tudni kell, hogy a kampányszámla hetente frissül, s csak azok az összegek szerepelnek rajta, amelyeket ténylegesen kifizettek. Az LMP nagyságrendileg 50 millió forintot tervez a kampány során költeni, ez nagyban függ attól, hogy lesznek-e még olyanok, akik hajlandók anyagilag támogatni a pártot.
Eddig egy olyan tétel volt, amit az egyéni választókerületek konkrét összegben ki kellett hogy fizessenek, ez a jelöltes szórólap önrésze, 50 ezer forint. Ezen felül van az egész választási kampányra 80 ezer forint költségtérítése minden választókerületnek, illetve a megyei koordinátort havi 20 ezer forint költségtérítés illeti meg a kampányidőszakban, ezeket az összegeket utólag fizeti ki a párt (ha lesz pénze…). A gyakorlatban mindenki, aki részt vesz a kampányban, az az idején és emberi energiáin kívül jelentős anyagi terhet is vállal abbéli hitéből kifolyólag, hogy az LMP parlamenti erővé tud válni, és ezáltal jelentősen tud alakítani a mostani elkeserítő közállapotokon.
Elsődleges szempontjuk a költséghatékonyság, így központilag rádióban, óriásplakáton és city light poszterekkel ismertetik meg az LMP-t, az anyagi helyzetük függvényében lesz még egy szórólap vagy egy újság. Helyileg fórumokon, utcai kitelepüléseken keresztül kívánják az LMP programját népszerűsíteni. A legnagyobb célközönséget megmozgató programjukat meglepetésnek szánják. Az önkéntes munkától, az önkéntes költségátvállalástól eltekintve az LMP kampányának résztvevői mindenről kérnek számlát. A benyújtott számlák alapján az egyes jelöltek költségeit regisztrálják.
Beleférnek-e a fejenkénti egymillió forintos összeghatárba? Egy jelölt maximum 80 ezer forint költségtérítést kap a központtól, ezen felül jellemzően pár tíz-, esetleg százezer forint, amit az egyes jelöltek elköltenek. Jórészt a saját zsebükből…
MDF
A Magyar Demokrata Fórum nevében Kuti-Hajdufy Eszter, a párt megyei irodavezetője válaszolt. Leírta, a hét jelölt a központi hozzájárulást saját erejével kiegészítve sem költött eddig többet másfél millió forintnál a megyében. A megyei szervezeteknek nem kell hozzájárulniuk a pártközpont kampánykiadásaihoz. Alkalmaznak óriás-plakátot és city light plakátot. Legnagyobb eseményük a kampány alatt Bokros Lajos körútja, amely az ország hatvan települését érinti, a megyében Veszprémet, Ajkát és Tapolcát. A jelöltek az összkiadások arányában részesülnek a központi keretből, a nyilvántartás ott történik. Költségkeretük még a félmilliót sem éri el fejenként.
MSZP
Az MSZP nevében Pusztai István megyei irodavezető az alábbi választ adta: - A parlamenti választási kampányban az MSZP eleget kíván tenni a két évtizede változatlan törvényi feltételeknek. Választási programunk megismertetése érdekében számos lakossági fórumot szervezünk, melyeken a jelöltek mellett többek között Mesterházy Attilával, Lendvai Ildikóval, Kovács Lászlóval, Katona Bélával, Gráf Józseffel, Molnár Csabával találkozhatnak az érdeklődők. A rendezvények között kiemelt jelentőségűnek tartjuk miniszterelnök-jelöltünk március 31-i veszprémi fórumát.
Civil kezdeményezésre összefogtunk
Miután tavaly novemberben a pártok nem fogadták el a kampányfinanszírozás megreformálásáról szóló, civil szervezetek által összeállított javaslatot, világossá vált, hogy a 2010-es választások is a már elavultnak tekinthető szabályok és keretek szerint zajlanak le, azaz jelöltenként nevetségesen alacsony összeget, legfeljebb egymillió forintot lehetne elkölteniük a pártoknak. Ehhez képest a pártok már most 413 millió forintnál tartanak, legalábbis a kepmutatas.hu szakemberek által megbecsült adatai szerint.
A kampányfinanszírozás visszásságainak feltárásához a Freedom House és a Transparency International felhívására idén már tizenegy médium, köztük a Pannon Lapok Társasága is csatlakozott.
(Forrás: naplo-online.hu)
Kérem, várjon ...
Kérem, várjon ...
Mint minden, ez is egy vicc ebben az országban!
A kampányígéretek-programok tömkelegét lehetne megvalósítani ezekből a pénzekből!!!
Siralmas…